Madridi tapasztalatok
09 June 2010
A budapesti triatlon világbajnokság szervezőbizottságának 5 fős csapata utazott ki a június 5-6-án megrendezett Dextro Energy Triathlon ITU világbajnoki sorozat harmadik állomására Madridba. A látogatásnak több célja volt: Benke Judit és Hóbor Attila elsősorban versenyszervezési tapasztalatokat gyűjtöttek operatív és versenyzői szolgáltatások területen; Schmitt Petra a budapesti VB promóciójáért volt felelős; Lányi András és Mányai Roland pedig beszámolót tartottak az ITU vezetőinek a budapesti előkészületekről, valamint megbeszéléseket folytattak a szervezés aktuális témáiban.
„A budapesti VB iránt nagy volt az érdeklődés a spanyol age group versenyzők körében. A közel 500 induló mindegyike kapott szórólapot, valamint az érdeklődőket versenyinformációkkal és turisztikai kiadványokkal fogadtuk az expóban kihelyezett budapesti Grand Final sátorban. A spanyoloknak a madridi verseny egy válogató állomás volt Budapestre, korosztályonként és nemenként az első 10 helyezett szerezhetett indulási jogot. A tényleges nevezést a spanyol szövetség azonban csak jóval később, augusztusban fogja leadni.” – mondta Schmitt Petra, a budapesti szervezőbizottság marketing igazgatója.
„A madridi szervezést látván nyugodtan elmondhatjuk, hogy a budapesti rendezők jó úton haladnak az előkészületekkel. Nehéz összehasonlítani a két versenyt, hiszen Madridban egy parkban (Casa de Campo) zajlott le az egész verseny, a budapesti pálya pedig a város több részét végigszeli. Az biztos, hogy látványosságokban felvesszük majd a versenyt bármely helyszínnel. Reméljük a versenyszervezésben és a szolgáltatásokban is világszínvonalon tudunk majd teljesíteni.” – nyilatkozta Benke Judit, aki a budapesti VB versenyzői szolgáltatásaiért felelős.



